júl.
13.

Ki marad állva Veszprémben?

Csucsu megmutatta már, hogy fiatal kora ellenére tud küzdeni a Veszprém környéki pályákon is. A kezdeti Hondás időszakon kívül elég csak Zagyva Lajossal közös Citroenes versenyre, vagy a tavalyi Mikulás Rallyra gondolni, amikor Márkkal, de Asi autójával állt rajthoz. Most a saját, R4-es Mitsubishivel és saját navigátorával indul. A hétvége legfontosabb kérdése, hogy mi lesz a villanyoszlopokkal?
rd 2012_1576.jpg
„Sokan kérdezték, hogy lassabban megyek-e majd Belgium miatt, ahol átmentünk egy útra kidőlt villanyoszlopon. Talán jogosnak is tűnik a kérdés, de szerintem nem fog zavarni. Akkor nagyon rosszul esett, sem a sportbírók, sem a nézők nem jelezték a problémát, biztos vagyok benne, hogy egy itthoni versenyen jobban lehet számítani a nézőkre - bárki is üljön a versenyautóban. Benne van az is, hogy azon a 24 km-es gyorson majdnem utolértem az előttem rajtoló kategóriatársat, így kevés idő lett volna a két autó között, hogy valaki jelezze a bajt.  Igaz, hogy azóta most fogok először versenyezni, de teszteltünk Veszprémre, mentünk az autóval, és biztosan mondhatom, hogy közben nem járt a fejem villanyoszlopokon. Ezeken a gyorsokon amúgy sincs sok belőlük, szerintem állva fognak maradni.

rd IMG_1918-001.jpgNagyon szeretem ezeket a gyorsokat, az autónkkal igazán jól lehet menni murván. Van új szakasz is, itt én még nem mentem. Úgy érzem, sikerült ezt is jól felírnunk, nem számítok rá, hogy itt hátrányban lennénk a többiekhez képest.”  - Mondta el Lukács „Csucsu” Kornél a verseny előtt.  

rd P7130072.jpg

 A verseny eseményeiről folyamatosan beszámolunk a csapat facebook oldalán!

 További információ: rallyeteam@lhg.hu vagy 70/772-8307

 

 

Címkék: orb Mitsubishi Rally LHG Csucsu Tatai Aréna SE EVO9 R4 LHG Rallye team Bottari

Szólj hozzá!

júl.
08.

A Veszprém Rallyn folytatja az évadot a Twist Turán Motorsport

Turán Frigyes és Zsiros Gábor július 12-14. között áll rajthoz az ORB soron következő állomásán, a Veszprém Rallyn. A Ford Focus WRC-vel 10 gyorsasági szakaszon 145 kilométert kell megtenniük. Ezúttal murvás pályák várnak a Hankook versenyabroncsokra, és mivel az idényben végig ilyeneken gurulnak, ezért még a futam előtt ellátogatott Frici a cég rácalmási gyárába is.

„Nagyon örülünk, hogy a hétvégi Veszprém Rally visszatér a hagyományos lőtéri pályákhoz. Ilyen a szombati Márkó-Jutaspuszta közti szakasz, ahol az első két gyorsasági lesz. Videókon láttuk, hogy változott a nyomvonal, de jó pályának ígérkezik, és úgy gondolom, hogy a nézők is élvezni fogják. A vasárnapi gyorsok pályáit ismerjük, ezek voltak tavaly is. Csütörtökön lesz lehetőségünk tesztelni, remélem, hogy minden rendben lesz, és jó versenynek nézünk elébe.” - mondta Frici.

494 .JPG

Pályabejárásra pénteken és szombaton délelőtt lesz lehetősége a csapatnak. Az első gyors szombaton délután veszi kezdetét, és aznap estig 37 kilométert kell autóznia a Twist Turán Motorsport párosának. Vasárnap reggel 7-kor folytatódik a verseny Kislőd, Szőc, majd Vigándpetend környékén, és egészen a 18:00-kor kezdődő célceremóniáig tart a versenyhétvége.

TTM_02.jpg

A Hankook gyárában az előző héten tett látogatást Turán Frici. Végigjárta a teljes gyártási folyamatot az üzemben, ahol évente kb. 12 millió abroncs gurul le a szalagokról. Az üzem jelenleg személygépkocsik, különböző SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt abroncsokat számos különböző specifikációban, és több prémium kategóriás autógyártónak szállítanak első gyári felszerelésű (OE) abroncsokat.

„Mivel az egész év során a Hankook versenyabroncsaival versenyzünk, szerettem volna testközelből látni a teljes gyártási folyamatot. Ugyan a rácalmási gyárban nem gyártanak versenyabroncsokat, azokat Koreából szállítják, az eljárás és a minőség mégis ugyanaz, mint a versenygumik esetében” - mondta el Frici.

 

Címkék: turán frici zsiros gabi

Szólj hozzá!

jún.
24.

KisKanyikék Salgója

Pozitívan előre!

Ifj. Kanyik Antal és Balló Pál az ózdi futam kihagyása miatt kisebb szünettel tért vissza a Rally-Túra Bajnokságába, azonban ez cseppet sem látszott meg a hozzáállásukon. A Midex Salgó Rally-n ismételten népes mezőny gyűlt össze, ahol nagy csaták árán az 5. helyezést zsebelhették be az M2-es kategóriában.

 A versenyhétvége egy szombati prológgal kezdődött a salgótarjáni külső pályaudvaron, ami nagyon tetszett a párosnak, hiszen végre egy tempósabb szlalomozást alakítottak ki a rendezők, ami kedvező volt a Fiat Grande Punto R3D-nek.

Vasárnap folytatódott a tikkasztó hőség, ami erősen igénybe vette a versenyzőket és versenyautókat egyaránt. A reggeli első kör, egy ízig–vérig versenypályán, Zagyvaróna–Cered közötti útszakaszon vette kezdetét. Aztán a második gyorsasági szakaszon, Zabar–Domaháza között, volt egy kis kalandjuk, amit követett a nap harmadik szakasza a legendás Vizslás–Kazár–Salgótarjánt összekötő aszfaltút.

ifj. Kanyik Antal: - Nagyon szeretem és az egyik kedvencem a ceredi gyorsasági, mert az igazi rally pályák közé tartozik, ahol igen csak bele kell találni a ritmusba. A kazári gyorsról is sok legendás történetet hallottam már, így szeretek azon is autózni. Úgy érzem mind a kettő pályán jól le is találtunk. Megpróbáltam gyorsan és látványosan is menni. Egyedül a második gyorson volt egy kisebb találkozásunk egy gumilassítóval, amiből szerencsére nem lett komolyabb baj, csak a lökhárító pattant ki a helyéről.

 003_1.jpg

A versenyt megelőző előkészületek nemcsak a műhelyben, hanem egy éles teszten is zajlottak. Az autó erősebb lett, ami által még gyorsabban lehet vele autózni. Anti ezt szerette volna zárt pályán kipróbálni, amire kiváló lehetőséget biztosított a futam előtti hétvégén megrendezett szlalom verseny a Kakucs Ringen. A Punto jól vizsgázott, így a Midex Salgó Rally-n jöhetett az éles bevetés, harc az idővel.

ifj. Kanyik Antal: -  Az autóval nagy élmény menni! Erősebb lett és nagyon gyors, csak a dieselnek nem a legjobb ez a harminc fok körüli hőmérséklet. Ezért a nagy melegben még sajnos be-betiltogatott és ezért súlyos másodperceket veszítettünk. Minden esetre jó versenyt zártunk és csak pozitívan fogom fel a dolgokat, mert a részeredményeink biztatóak és remélem Esztergomra már sikerül kiküszöbölni a problémát. :)

 002_1.JPG

 Napközben nem nagyon tudták, hogy milyen időket autóztak, mivel nem kaptak semmi eredménylistát, így leginkább a hőséggel és saját magukkal vették fel a versenyt. A nézők nagy örömére a szokásos lendületes és látványos autózás ezúttal sem maradt el. Amelyik kanyarba csak lehetett mindenhol lapjával fordultak a fiúk, mintha Ragnottis felvételeken szívták volna fel magukat. 


ifj. Kanyik Antal: - Az igazság az, hogy tudatos volt az összes! Próbáltam szépen elfordulni íven is, de azt gondolom semmivel nem voltam lassabb, hogy keresztbe csúszkáltam. Nem döcögve érkeztünk oda a kanyarokhoz, hanem lendületből estünk bele, aztán húztam is rá a kéziféket. Ennyi kellett nekem és a nézőknek is egyaránt, hogy jó szájízzel távozhassunk erről a versenyről. Amúgy meg igen! Sok Ragnottis, Bútor Robis belső felvételt néztem! :)

 001_1.JPG

Az autóban és a csapaton belül is nagyon jó hangulat uralkodott, így mindenképpen egy kellemes, eredményes versenyhétvégét zárhatott maga mögött a Kanyik Rally Team. A csapat következő megmérettetése a Lábatlan–Nyergesújfalu Rally (Esztergom) lesz július 20-21-én.

 Köszönet a Kanyik Rally Team támogatóinak:

Kanyik Autó Szerviz, Exclusive Change, Exclusive Tours, Kvint-r Kft, Selénia motor olaj magyarországi forgalmazója az Elaforg Kft, Schőn gumiszerviz, Pentolt Kft, Esthetic Line beautycenter, Formont Auto Kft. Kecskemét

 

Peremicki István – info@pirirc.hu

Címkék: Fiat Punto Salgótarján RTE Kazár PiriRC Kanyik Antal Cered Zabar Domaháza Salgó

Szólj hozzá!

jún.
21.

Bútor navigátort vált

Bútor: „Nehéz döntést hoztam meg”

 

Bútor Róbert nehéz, de szükségszerű döntést hozott meg az utóbbi napokban: új navigátorral folytatja a szezont. A veszprémi országos bajnoki futamon már Tagai Róbert diktálja neki az itinert a Peugeot 207-es jobb oldali üléséből.

972326_617981648230256_966051616_n.jpg

Amikor a váltás okairól kérdeztük, Bútor nehezen találta a szavakat, méghozzá azért, mert eddigi navigátorát, Tóth Imrét szakmailag és emberileg is nagyon nagyra tartja. Jó néhány nagy kalandon vannak túl ők ketten, együtt versenyeztek a világbajnoki futamokon és az IRC-sorozatban is.

„Imre profizmusa nélkül nem tudtam volna végigcsinálni a nemzetközi versenyeket. Rengeteget segített nekem, és tavaly is jól működtünk együtt. Most is rendben volt minden, de valami mégsem az igazi. Tudni kell, hogy számára csak egy eredmény létezik: a győzelem. Normál körülmények között számomra is, csakhogy ennek az idén nemigen van realitása, hiszen visszatértek a WRC-k. Imi ezt nehezebben viseli, s ebből adódóan olyan hatást gyakorol rám, ami miatt görcsös vagyok és a valós tudásom alatt teljesítek” – nyilatkozta Bútor Róbert, aki szinte azonnal hozzátette, bízik benne, hogy Tóth Imre a csapatban marad, hiszen a profizmusát továbbra is tudnák kamatoztatni. Ám a rutinos navigátornak időre van szüksége, egyelőre nem döntött.

TBR-01.jpg

„Az egyik szemem sír, mert nem érzem jól magam ettől a döntéstől. Olyan szakembertől válok meg, aki mindig csak segített, de úgy érzem, nem tudok így tovább versenyezni, váltanom kell. Még mielőtt bárki elkezdene találgatni, a döntésemnek semmi köze sincs a miskolci eséshez. Imi mindent időben mondott be, én fordultam tíz centivel kijjebb, mint kellett volna, ezért csúsztunk meg a murván és csapódtunk a korlátnak. Kielemeztem a felvételeket, és egyrészt biztosan fáradt is voltam, másrészt a lámpa nem adta azt a fényt, amit kellett volna – nem láttam a murvakihordást” – vallotta be Bútor.

Amikor döntött a váltásról, Tagai Róbert volt az egyetlen alternatíva, akit szakmailag és emberileg is el tudott képzelni maga mellett, így Bútor őt kérte meg, hogy üljön be a jobb egybe. A válaszra nyilván nem kellett sokat várni, hiszen Tagai egyrészt ismeri az autót, másrészt most éppen nem versenyez senkivel sem, harmadrészt pedig Bútor neve garanciát jelent a színvonalra, a gyorsaságra. 

 

Címkék: TRT Bútor Robi Tagai Tóth Imi Peugeot 207

Szólj hozzá!

jún.
20.

Először a legendás pályákon

Csucsu elvileg tét nélkül indult az RTE Midex Salgó Rally 2013 futamán. Oly annyira, hogy navigátorának Pikó Zsuzsit választotta, hogy közben tőle is megtanulja a megtanulhatót. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy végül abszolút győzelmet arattak a Túrás, és a licenszes mezőny versenyzői előtt is. 

DuEn_SalgoRally2013_0341.jpg                  

A Csucsu által diktált itinert Zsuzsa jól vissza tudta adni a hétvége során, a pályabejárás alatt és az első gyors vége előtt tökéletesen össze is szoktak. Az autóval nem volt gond, és a klasszikus pályák hangulata miatt a versenyláz sem hiányzott a kabinból.

DuEn_SalgoRally2013_0334.jpgHiába volt még szinte teljesen új a verseny útvonala a fiatal pilóta számára, alkalmi navigátorával sikerült őket jól feldolgoznia. Kornél egész nap magabiztosan, előnyét folyamatosan növelve terelte az EVO 9-est. Miskolccal ellentétben most tisztán, említésre méltó kalandok nélkül versenyeztek. Ez a győzelem  mindenképpen jó felvezetés lesz a két hét múlva rajtoló Ypres Rallye-hoz, ahol a FIA ERC 2WD bajnokságának jelenleg birtokolt második helyét szeretné a lehető legtöbb ponttal megerősíteni. Az eddig megismert felállás Belgiumban is folytatódik: Az EB futamokon a megszokott kis Citroennel, megszokott kis navigátorával indul majd Kornél.

DuEn_SalgoRally2013_1035.jpg

Ezen a héten a Citroen C2R2 Max felkészítése folyik, kedden indul a csapat a több, mint 1400 km-re lévő Ypres-be.

  Közlésre változtatás nélkül átvehető. További információ: rallyeteam@lhg.hu vagy 70/772-8307

 

Címkék: győzelem 2wd erc Miskolc Rally Citroen LHG RTE Csucsu Tatai Aréna SE EVO9 R4 LHG Rallye team Bottari C2 R2

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása