már.
06.

IV. Rally de Espana

A hétvégén Spanyolországban kezdődik meg a Historic Európa Bajnokság. Magyar színekben újra Kövesdán András és Kerekes József áll rajthoz. Team Felián Historic elkíséri a csapatot, hogy megízleljük egy EB hangulatát, illetve tájékoztassunk Mindekit az eredményekről, eseményekről. Andrásék vasárnap este indulnak útnak, de előtte egy pár szót beszélgettünk velük a közelgő futamról és az idei terveiről.

“A tavalyi csúnya baleset után Joti szerencsésen felépült, és az autó is elkészült, így nagyon várjuk a jövő heti rajtot. A régi autóból a váltó és motor volt csak menthető, de időben kész lettünk vele, így most már a Porsche 911 tréleren várja, hogy kedd reggel útnak induljon. Hétfőtől mi már tréningezünk az Avila környéki pályákon. Csütörtökön gépátvétel és aznap este Madrid központjában hivatalos rajtceremónia veszi kezdetét. Több mint 70 nevező, a teljes EB mezőny, köztük Carlos Sainz és testvére Antoni Sainz is ott lesz. Szombaton éjszakai futam lesz, mert délután 6 órakor rajtolunk, 4 szelektív szakaszt kell teljesítenünk, 2 különböző pályán, így éjfél körül érünk célba. Vasárnap 6 szakasz vár ránk 3 különböző pályán, ami eltér a szombatitól. Ezek a pályák a Historic EB számára új, de a hazai versenyzőknek nem ismeretlenek, hiszen 40 éve itt rendezik a spanyol bajnokságot, tehát mondhatjuk, hogy a Sainz testvérek itt nőttek fel. Mivel mi új autóval indulunk, aminek tesztelésére nem volt lehetőségünk, így az első pár szakasz ismerkedés lesz az autóval. Ha már megvan az összhang belendülünk és az első 3 helyre várjuk magunkat.

Idén 8 eb futamot tervezünk, és bízom benne, hogy csapatom a Club Galaxy, a tavalyi évhez hasonlóan, Európa Bajnok címet zsebelhet be. Magyarországon csak az EB érdekeltségű pécsi versenyen indulunk el terveink szerint.”

Csütörtök estétől folyamatosan jelentkezünk az aktuális információkkal a Team Felián Historic facebook oldalán, illetve a felianhistoric.eu oldalon.

 

Partnereink:

Vents Hungary Bodorvent, Bosch Car Service, Dekorfashion, Felián Fék, Faktor Plussz, Ingatlanforgalmazó Kft., Adó Gold Kft., Rollingwash – A gördülő autómosó Média pertnerünk: http://rallyedream.blog.hu/

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr744293510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stig 2012.03.07. 13:33:15

Hajrá András!

mindig is tudtam, hogy a hajózás sose fogja háttérbe szorítani az autóversenyzést. Hányszor mondtam neki, és anno nem nagyon hitt nekem, pedig csak igazam volt :-)
süti beállítások módosítása