máj.
08.

Itt a pont!

Friciék hat pontot szereztek az SWRC világbajnokság olaszországi futamán, a Szardínia ralin. Turán Frigyes és Zsiros Gábor a hetedik helyen zárta az izgalmakkal teli versenyt.
 
A pénteki kezdőnapon még kérdéses volt, hogy a magyar csapat végig tud-e menni a futamon, ugyanis egy műszaki hiba folytán autójuk az első gyorsasági szakaszon kigyulladt. A probléma orvoslását követően visszaállhattak, de komoly időveszteséggel követhették csak az élmezőnyt. A folytatás sokkal ígéretesebben alakult, Friciék egyre gyorsultak, és nagyszerű tempóban autózva elkezdték ledolgozni hátrányukat.

„A harmincöt perc büntetéssel a zsebünkben arra nem volt esélyünk, hogy a gyorsasági idők alapján megelőzzünk valakit, de Sousának technikai gondja volt, így beértünk a kategória-hetedik helyen. Optimistán fogjuk fel a helyzetet. Igyekeztünk kihozni a hétvégéből a maximumot, és szerintem sikerült: célban vagyunk, pontokat szereztünk, amelyek talán a végén még fontosak lesznek” – mondta Turán Frigyes, akinek azért még a zárónapon is volt egy kis kalandja: a harmadik gyorsasági szakaszon defektet kapott, öt kilométert tett meg lyukas jobb hátsó kerékkel.

Ez a lyukas jobb hátsó kerék elég durva. Mármint akkor, ha egy ralicsapat kommunikációs cége írja le. Még jó, hogy nem kipukkant...„Nagyon nehéz verseny volt, de élveztük. Persze, először túl kellett tenni magunkat lelkileg azon, hogy a harmincöt perces büntetés tudatában nincs miért kockáztatnunk, mégis muszáj gyorsan menni, hogy legalább teszteljük az autót, tovább ismerkedjünk vele. Ugyanis van még hátra öt verseny ebben a rettenetesen nehéz kategóriában...” – tette hozzá Zsiros Gábor, navigátor.

A csapat már a következő, görögországi futamra koncentrál, ahol növekvő tapasztalataik és világbajnoki pontjaik birtokában egyre jobb esélyekkel indulnak.

Címkék: fiesta turán frici zsiros gabi swrc

Szólj hozzá!

máj.
07.

Ideje lenne végre megbarátkozni Szent Flóriánnal!

 

Turán Friciék az első gyorsaságin célba értek a Szardínia Ralin, azonban már a futam közben ugyanazt a szagot érezték, mint Jordániában. A Fiesta ismét lángot fogott, így a második szakaszon már nem indulhattak el. A csapat döntése értelmében, folytatják a világbajnokságot. A versenyszabályzat szerint így „Superrally” kategóriában -35 perc késéssel ugyan, de tovább versenyezhetnek.

„Ahogy a csapatunk mesélte, a hírünk már megelőzött a helyszínen” – mesélte Turán Frici. „Most ugyan kisebb mértékben, mint Jordániában, de megint lángra kapott az autó. Szétnyílt a kipufogó és a láng a bódét melegítette kívülről, de belül is jelét adta a szerkezet, hogy melege van. A második gyorsra menő etapon "Tanakottak" (Az észt Tanak Ott ott a helyszínen megnézte, hogy mit lehet tenni, de sajnos a kiállás tényét kellett közölniük a sportbírókkal.

Ugyan hatalmas időveszteséggel, de pontokért autózik a magyar páros a szombati napon. Az autón kipufogót cseréltek és az MM Motorsport szerelői mindent megtettek azért, hogy a fiúk folytathassák a versenyt. A szuperrali szabályai alapján viszont megkapták összetettben a kimaradt gyorsasági szakaszokért járó 5-5 perceket.

Az azért nehezen fér bele a fejembe, hogy miért csak Friciék autója nem lángálló.

 

Szólj hozzá!

ápr.
18.

Harmadik hely helyett tűzoltás

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettőst mindössze másfél gyorsasági szakasz választotta el attól, hogy újra történelmet írjon... A Synergon Turán Motorsport kettőse tavaly első magyar párosként vb-pontot szerzett, most pedig az újonnan életre hívott SWRC-kategóriában első magyarként dobogóra állhatott volna a Jordán-ralin...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása