nov.
10.

Izgalmas hajrá, nehéz év

Majdnem minden percét élvezték a versenynek. Majdnem. Mert az utolsó gyorsasági szakasz rajtja előtt leszakadt az ég. Bútor Róbert és Tagai Róbert pedig ott állt, s várta a visszaszámlálást – száraz aszfaltra való gumikon, száraz beállításokkal… Hiába volt a csomagtartóban két vizes gumi, már nem tehették fel. Bútorék tehát izgalmas néhány kilométernek néztek elébe a Peugeot 207 S2000-essel – ezek voltak az idény, és egyben a Mecsek-rali utolsó kilométerei.

 TBR2.jpg

„Borzalmas volt. Két perc alatt lett csurom vizes minden, az autót alig lehetett az úton tartani – szóval meglehetősen izgalmasra sikeredett a hajrá – mondta Bútor Róbert, aki az abszolút ötödik helyen fejezte be a viadalt. – Könnyedén, lazán csináltuk végig a versenyt, nem izgultuk túl – nagyon jólesett az egész. Szerettem volna élvezni az autózást, közben pedig megpróbáltam figyelni a nézőkre, hogy ők is élvezzék – remélem, ez kívülről is látszott. Így, a szezon végén ezt éreztem fontosnak.”

Azért persze a gyorsaság is szempont volt, nem csupán a látvány, hiszen az összetett pontverseny negyedik helye volt a tét, amit sikerült is megszerezni.

 TBR1.jpg

„A pénteki, sötétben zajló gyorsasági szakaszokon alaposan bemelegedtünk. Erre a versenyre vettünk egy új lámpasort, s ez nagy tanulsággal szolgált, mégpedig azzal, hogy jó lámpával jól lehet menni – élveztük az autózást. Gyönyörű fény volt, mindenféle rossz érzés nélkül közlekedtünk, s Tagai Robi is szenzációs volt. Tökéletesen tudtunk együtt dolgozni” – mondta Bútor, aki hozzátette, a szezonnak is volt egy nagy tanulsága számára, mégpedig az: igazuk volt azoknak, akik mondták neki a szezon előtt, hogy egy Super2000-essel nagyon sok kilométert kell megtenni ahhoz, hogy jól menjen vele az ember.

 TBR3.jpg

„Úgy érzem, aránylag gyorsan alkalmazkodom az új helyzetekhez, de be kellett látnom, hogy egy ilyen autót igazán jól csak akkor lehet irányítani, ha van lehetőség tapasztalatot gyűjteni. Méghozzá rengeteg tapasztalatot. Ennek fényében a szezon jól sikerült: negyedikek lettünk az összetettben, s ez a reális helyünk, hiszen a két WRC és Herczig Norbi az idén megfoghatatlan volt számunkra. Norbival normál esetben tartani kellett volna a lépést, hiszen amikor egyforma autóval mentünk, mindig sikerült. De ez nem igazán volt a mi évünk, s ez talán az én hibám. Nem voltam annyira összeszedett, mint korábban. A hatból három tiszta, gondmentes versenyünk volt – az egri, a budapesti és a pécsi –, azokon a helyünkön voltunk” – értékelt Bútor, aki még hozzátette, pályafutása során alighanem ez volt a legnehezebb szezonja. 

47. MECSEK-RALI, AZ OB 6. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Turán Frigyes, Csökő Zoltán (Turán Motorsport, Ford Focus WRC) 1:10:24.3, 2. Krózser, Papp (MHH Motorsport, Subaru Impreza WRC) 1:19.5 perc hátrány, 3. Herczig, Bacigal (Skoda Rallye Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 1:29.6 p h., 4. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Citroën Xsara WRC) 1:37.0 p h., 5. Bútor, Tagai (TBR Racing, Peugeot 207 S2000) 2:43.1 p h.

 

Címkék: Peugeot TRT Bútor Robi Tagai Robi Mecsek Rali

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr585625547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása