aug.
10.

Helyben menők - Csucsu Tatabányán

A Tatabánya Rallye hazai pályának számít Csucsunak, így amennyiben nem ütközik az időpont az EB futammal, mindig indul rajta. Idén is jól kiadta, ám az ismerős pálya-ismeretlen autó taktikát követve van azért egy kis csavar a dologban. A versenyautó most egy Renault Clio R3 lesz, mely ha jól vizsgázik, akár az ERC futamok további autója is lehet. A C2 sem pihen, de jó kezekben lesz: a szintén helyi Zagyva Lajos előfut vele.       

fehér Clio R3.jpg   

 Az ERC ponttáblázatot nézve szükségszerű volt elgondolkodni a folytatáson. Lehet ugyan küzdeni a kis R2-es autóval az ERC kétkerekes kupában, ahogy Korzikán ez be is jött, de tudomásul kell venni, hogy a pályák többségén ez nem elég a győzelemhez. Az R3-as autók 50-90 lóerő-fölénye bizony néha hiányzik. Így Lábatlanon a Honda, most pedig a Renault elérhető R3-as autója került/kerül Csucsu alá, mintegy tét nélkül, de valódi versenykörülmények között.  

Szürke Clio R3 500.jpg

Tatabánya után születhet egy döntés a folytatást illetően, amely hatással lehet az ERC későbbi pontversenyére is. Persze ez függ a Citroen eladásától is, amely hibátlan, és magában is rendelkezik a folytatáshoz szükséges tartalék alkatrészekkel…

Zagyva Lajos támaszkodik 500.jpg

A C2-t a hétvégén Zagyva Lajos fogja terelni valamelyik 0-ás rajtszámal. Bár ezzel az autóval első aszfaltos versenye lesz, biztosra vehető, hogy az ő idejeit is érdemes lesz figyelemmel kísérni.

 Közlésre változtatás nélkül átvehető. További információ: rallyeteam@lhg.hu vagy 70/772-8307

 

Címkék: győzelem 2wd erc Rally Citroen Korzika LHG RTE Csucsu Tatai Aréna SE LHG Rallye team Bottari C2 R2

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr855454510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása