júl.
18.

Pszichikai előny maradt Veszprém után

Tökéletesen felkészült, és nagyon várta a 20. Veszprém Rally rajtját Kazár Miklós és Szőke Tamás. A bajnoki címvédő, és navigátora azonban az első napon alig egy kilométert tett meg a nyitó gyorsasági felé vezető úton, amikor a Citroen Xsara WRC computere megadta magát. Az autó ledadogott, majd megállt. Ezzel gyakorlatilag Mikiéknek már ekkor elúsztak a győzelmi reményeik.

- Természetesen nagyon bántott a dolog, mert a verseny még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért - tekintett vissza a veszprémi eseményekre Kazár Miki. - Az olaszok sem repestek az örömtől, hiszen mostanában több technikai nehézségük volt, mint az utóbbi három évben összesen. Ettől függetlenül folytattuk, mert szerettük volna magunkat összemérni a többi WRC-vel és az S2000-es riválisokkal. Nagyon sajnálom, hogy Herczigék időellenőrzős sztorija a fehér asztal mellett dőlt el. A helyszínen megszületett határozatot azonban nem fogadjuk el, mert ez a rallysport alapszabályait kérdőjelezi meg. Továbbra is úgy gondolom, hogy az ilyen esetek nem tesznek jót a szeretett sportágunknak. Az utolsó szakaszt nagyon meg akartuk nyerni, de sajnos becsúszott egy hiba, ami megfosztott minket ettől a részsikertől is.

Szőke Tamás navigátor is csalódott volt, hiszen nagyon várták az esztendő első és egyetlen murvás hétvégéjét. Az akarás és az aprólékos előkészítés ellenére a befektetett munka ezúttal nem hozta meg a gyümölcsét.

- Tudtuk jól, hogy a technikai sportokban bármi megtörténhet. A WRC is elromolhat, és ezúttal sajnos el is romlott - értékelt Kazár Miki navigátora. - Reméljük, hogy először és utoljára történt velünk ilyen szerencsétlenség. - Amint utánunk jött a csapat, tíz perc alatt kicserélték a computert, felprogramozták ezután pedig rögtön beindult az autó. A Citroen Motorsportnál ki fogják elemezni, hogy miként történhetett meg mindez. Természetesen nekivágtunk a vasárnapnak, a történtek ellenére abszolút motiváltan. Ezt az is bizonyítja, hogy a második napi nyolc gyorsból ötöt sikerült megnyernünk. A végén sajnos a nagy igyekezet miatt egyet hibáztunk, ezért nem öt, csak négy pontot sikerült gyűjteni a Power Stage-en.

- Nagyjából 170 km/h-s sebességnél elnéztünk egy féktávot, de szerencsére úgy estünk be, hogy újra tudtuk indítani a Citroent. A negatív események ellenére fantasztikus élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtunk, az viszont már biztos, hogy a hátralévő három futam mindegyikén rajthoz kell állnunk.

A Maximmun Racing Team kettőse az utolsó szakaszon elért második helynek köszönhetően 4 ponttal zárta a 20. Veszprém Ralit. A legnagyobb riválisnak számító Herczig, Bacigál páros 20 egységet gyűjtött, így a két éllovas között minimálisra csökkent a különbség. Rajtuk kívül a veszprémi győztes, Botka Dávid is bejelentkezett az esélyesek közé.

- Egy ponttal vezetünk, tehát a pszichikai előny még mindig nálunk van - folytatta Kazár Miklós. - A vasárnapi Szuper Rallyzás azért arra mindenképpen jó volt, hogy ismét lemérjük magunkat. Ha nincs a szombati problémánk, akkor nagyjából másfél perccel győztünk volna. Irgalmatlanul erős a Xsara WRC, és még mindig van benne tartalék. Bízom benne, hogy Kassán ezt meg is tudjuk majd mutatni. Érdekes lesz a következő, szlovák-magyar közös verseny, hiszen vélhetően a legjobb lengyel egységek is itt ott leszek majd a nyílt futamon. Nem vitás, szerencsétlenül alakultak a veszprémi dolgaink, de bízom benne, hogy Kassán, a fővárosban és Pécsett ismét az igazi arcunkat láthatja majd a közönség.

 

A 20. Veszprém Rally végeredménye:

1.    Botka Dávid, Mihalik Péter                (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:23:50,2
2.    Herczig Norbert, Bacigál Igor            (Skoda Fabia S2000) +1,1
3.    Lategan Henk, White Barry               (Skoda Fabia S2000) +30,6
4.    Balogh János, Holczer Dániel           (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:15,7
5.    Ollé Sasa, Budai Annamária            (Ford Fiesta S2000) +1:49,8
6.    Bútor Róbert, Tagai Róbert               (Peugeot 207 S2000) +1:56,5
16. Kazár Miklós, Szőke Tamás             (Citroen Xsara WRC)     +8:32,2

 

Címkék: veszprém orb maximmun szőke tomi kazár miki

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr655412349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása