máj.
27.

Csucsu felvette a kesztyűt

Lukács „Csucsu” Kornél saját csapattagjának szerelt a vasárnap megrendezett I. Dorog Város szlalom versenyén. A városi pályás szlalomversenyek barátságos hangulatát jól prezentáló, profi időmérést is felvonultató versenyre most is több néző volt kíváncsi, mint egy focimeccsre…

5-500.jpg

A kb. 50 nevezővel, gördülékenyen bonyolított rendezvényen három körben bizonyíthattak a versenyzők, melyből a két legjob idő számított az értékelésbe.A gépésznek tanuló Kornélnak versenyei során eddig is számos esetben kellett hasonló feladatokat megoldania, a kerékcserék gyakran a defekteken kívül taktikai szerepet is játszanak. Így volt ez például Lettországban, ahol a szögekkel kellett sprólni a hosszabb etapokon. Nem is beszélve a kezdeti szlalomos, sprintes időszakról. Kornél önként jelentkezett a feladatra, amint megtudta, hogy szerelője indulni készül a szlalomon.

1-500.jpg

Kovács „Boci” Krisztián állandó tagja a csapatnak, így a részese volt a Korzika szigetén aratott győzelemnek is. Saját építésű, sprinteken használt versenyautója helyett most utcai autójával állt rajthoz Dorogon. Csucsu így vasárnapra szerelőkesztyűt vett fel, és meg kell hogy mondjuk, a nap folyamán nem hibázott egyetlen felmerülő feladatban sem! És ahogy jó szerelőknél azt illik, végül be is ülhetett pilótája mellé.  

3-500.jpgAz ERC következő, belgiumi futamáig valamelyik itthoni versenyen még biztosan találkozhatunk Csucsuval. Facebook oldalunk több képet és részletesebb információkat nyújt.

További információ: rallyeteam@lhg.hu vagy 70/772-8307

Címkék: lett erc Rally Korzika LHG Csucsu Tatai Aréna SE LHG Rallye team Bottari

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr345319710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2013.05.27. 08:24:13

Hagyjuk már ezt a foci fikázást!

a HÉTVÉGÉN DEBRECENBEN JÁTSZOTT BAJNOKIT A LOKI VENDÉGEKÉNT A FERENCVÁROS, AHOL A STADIONBAN TELT HÁZ, TEHÁT 10 000+ néző volt.
Ha van jegyeladásból pontos számadat erről a szlalom versenyről, ami bizonyítja, hogy több fizetője volt mint annak az gy mérkőzésnek, akkor már csak a többi hétvégi labdarúgó mérkőzés nézőszámának összegével együtt kell összevetni ahhoz, hogy igazoljuk az állítást a sajtóanyagból, mi szerint "több néző volt kíváncsi, mint egy focimeccsre"
süti beállítások módosítása