már.
21.

Loeb autója a magyar bajnokságban

A Maximmun Racing Team a tavalyi abszolút magyar bajnoki cím megszerzése után, idén is a csúcsra tör. Éppen ezért legfőbb partnereink számára ezúton jelentjük be a 2013-as esztendőre vonatkozó legfontosabb változásokat. Pontosan azért, hogy az eredményes versenyzésünket elősegítő cégek ne a sajtóból, hanem közvetlenül a csapattól értesüljenek a fejleményekről.

kazar_szoke_xsarateszt2.jpg

Az idei magyar ralibajnokságban Kazár Miklós mellett Szőke Tamás navigál majd. 

kazar_szoke_xsarateszt11.jpg

A páros 2010-ben már versenyzett együtt, három év kihagyás után most ismét egymás sikeréért küzdhetnek majd az autóban. És, hogy milyenben? Mivel idén ismét lehetőség nyílik WRC-vel nevezni a hazai sorozatban, a Maximmun Racing Team úgy gondolta, hogy a címvédés csak a királykategóriába tartozó technikával lehetséges.

kazar_szoke_xsarateszt3.jpg

A Kazár Miklós, Szőke Tamás egység ezért mind a hat futamon a világbajnokságon már nyolc alkalommal diadalmaskodó Citroen WRC-vel veszi föl a versenyt a legnagyobb riválisokkal. A nagyközönség számára a jó hírt a Mammut Bevásárlóközpontban jelentjük majd be,  a szezonnyitó Eger Rally előtt.

Fotók: Czeizel Judit 

Címkék: wrc xsara maximmun ORB

Címkék: wrc xsara maximmun ORB

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr125159782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása