máj.
25.

Szakaszgyőzelem Bákó belvárosában

Három gyorsasági után az abszolút értékelés harmadik helyén áll Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás a román rallybajnokság harmadik futamán. A bákói központú viadal pénteki része egy rendkívül pörgős, sprintversenyhez hasonlított. Két órával a rajtceremónia után már ismét a szervizparkban találkozhattunk a versenyzőkkel, de addig három szakaszt is teljesítettek a párosok. Spiciék az elsőt simán hozták, a másodikon viszont a kézifékkel adódtak nehézségek. Árkot jártak, de lejöttek a pályáról. Ennek örömére a belvárosi superspecialt megnyerték, így a szombati folytatás előtt a dobogón állnak.

spici_bako4.jpg

- Sajnos nem volt hibamentes az első napunk, annak viszont kimondottan örülök, hogy sikerült szakaszt nyernünk – értékelt a nap végén a szervizben Spitzmüller Csaba. – Az előttünk álló párosok rendkívül gyorsan autóztak, de szombatra mi is igyekszünk egy-két dolgon változtatni. A hátrányunk nem számottevő, hiszen ne feledjük, hogy szombaton két rendkívül hosszú pályát is le kell küzdenünk. Ez nyilván sok mindent meghatározhat, akár el is döntheti a hétvégét. Természetesen szeretnénk előrelépni, de az összetettben élen álló Valentin Porcisteanura is figyelünk. Nagy riválisunkat ugyan sikerült magunk mögött tartani, ám jó lenne tovább csökkenteni fele szemben a hátrányunkat.

spici_bako3.jpg

Jelenleg Szabó Gergő vezeti a versenyt, de a nyakán ott liheg Fancios Delecour. A franciák kiválósága ezúttal egy abszolút versenyképes, S2000-es Peugeot 207-essel érkezett Romániába, ezzel pedig abszolút nyílttá tette a futamot. Spicék jelenleg a harmadik helyen, de az élen álló két páros egyértelműen lőváton belül van.

spici_bako2.jpg

- Kalandos volt a második gyors, kétszer is beestünk, egyszer jobbra, egyszer pedig a bal oldalra – árulta el Tom, navigátor. Ekkor egy kicsit kiestünk a lendületből, ám az időeredményekben ez annyira nem mutatkozott meg. A harmadik szakasz már a helyén volt, tizedeket és másodperceket adtunk a többieknek. Nyilván majd szombaton dől el minden, abszolút nyitott a verseny, de a többiekhez képest gyorsulnunk kell.

spici_bako1.jpg

Szombaton hat gyorsaságival zárul a Bákó Rally. A programban két, egyenként 26 kilométeres szakasz is szerepel, ami az élmezőny szerint alapjaiban meghatározhatja, sőt akár el is döntheti a versenyt. Spiciék két abszolút ezüst után ezúttal a harmadik helyen állnak, de a száguldás kétharmada még előttük áll.

 

A Bákó Rally (nem hivatalos) állása a pénteki nap után.

  1. Szabó Gergő, Borbély Károly    (Mitsubishi Lancer EVO X. R4)
  2. Francios Delecour, Dominique Savignoni (Peugeot 207 S2000) +1.5
  3. Spitzmüller Csaba, Szőke Tamás (Mitsubishi Lancer EVO X. R4) +13.9
  4. Valentin Porcisteanu, Dan Dobre        (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +30.7
  5. Dan Girtofan, Eugene Rotaru    (Skoda Fabia S2000)        +31.3
  6. Daniel Ungur, Anton Avram      (Mitsubishi Lancer EVO VI.) +1:02.2

 

A Raliul Moldovei programja:

Május 26. (szombat):

GY4 – Hemeius/2                                9:47

GY5 – Trebes/2                                  10:03

GY6 – Nevila – Moinesti/1                   11:59

GY7 – Hemeius/3                               15:15

GY8 – Trebes/3                                  15:31

GY9 – Nevila – Moinesti/2                   17:27

Cél, Bacau                                         19:52

Címkék: spici román bajnokság

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr714546763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása