már.
27.

Kedden útra kelnek Spiciék

Ebben az esztendőben a román rally bajnokságban szerepel Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás.

A miskolci pilóta és navigátora az előttünk álló hétvégén a brassói központú, Tess Rallyval kezdi meg a szerepelését keleti szomszédainknál. Spiciék a rajt előtti napokat tesztelésre is kihasználták. Zabar és Domaháza  között próbálták meg a lehető legjobban beállítani a Mitsubishi Lancer EVO X R4-es versenyautót. Spitzmüller Csaba érdeklődésünkre elmondta: a kiszámíthatatlan magyar viszonyok miatt már tavaly eldöntötték, hogy Romániában fognak versenyezni. Egy rendkívül kiélezett és szoros szezonnyitóra számít az alaposan megerősödött mezőnyben.



A Spici Racing Team Hungary csapata kedden vág neki a több mint hatszáz kilométeres túrának. Szerdán és csütörtökön a nap első felében nyílik lehetőség a pályabejárásra, délután pedig a shakedown-t tartják meg. A pénteken megnyílik a szervizpark, majd adminisztratív és a technikai átvételek következnek a programban. Március 30-án két gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny, ebből az egyik Brassó belvárosában lesz, ami egy közönségcsalogató shownak tekinthető, de bele számít az értékelésbe. A viadal nagy része azonban szombaton lesz, ekkor további hat gyors szerepel a programban. Hosszú szakaszok várnak a párosokra, ezek közül kiemelkedik Babarunca nevű, ami 28.1 kilométer. Szőke Tamás, navigátor hozzátette: Brassó környékén akár még havazás is lehet, erre is fel kell készülni. Emberpróbáló és szoros küzdelemre számít, izgatottan várja a szezon első megmérettetését. A brassói központú Tess Rally teljes hossza 303.45 kilométer, amiből 113.5 km-t tesznek ki a gyorsasági szakaszok. A román bajnokság első futamát aszfalt borítású pályákon rendezik meg. Megújult és folyamatosan frissül a Spici Racing Team Hungary honlapja. A www.spici.hu-n a tesztről és a hétvégi bajnoki nyitányról is folyamatos beszámolókkal jelentkezünk, ezért érdemes gyakran rákattanni.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://pressrelease-rallyedream.blog.hu/api/trackback/id/tr804344116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása